Naplemente

Nem bánat az, bárhogy sajog a szíved, Ha már Tiéd volt, s akkor elveszíted. Nem bánat az, ha csókolt már az ajka, S most más csüng édes szédülésben rajta. Ha boldog órák, pásztorórák képe Kísér a puszta, magányos sötétbe, Mint téli kertbe a színes tavasz - Nem bánat az!…

A kimondatlan szó kínoz Ki tudná elviselni? Hová is fordulhat, ki most nem tud vigaszra lelni?   Félem és kívánom készülő gyanútlan-őz-szerelmed. A hallgatáshoz nincs erőm, ragyogó homlokú gyermek.   Óvlak magamtól: védekezz! S szeretném: bár ne tennéd!…

 Hogy élhettünk, te meg én, mielőtt szerettük egymást? Hortyogtunk-e rég, mint a hétalvók, vagy mint csecsemők szoptuk vidéki örömök tejét? Igy volt s mindez az öröm árnya csak, ha szépet láttam, téged láttalak, minden szépségbe már beléálmodtalak. S most jó…

Tanuld meg ezt a versemet, mert meddig lesz e könyv veled? Ha a tied, kölcsönveszik, a közkönyvtárban elveszik, s ha nem: papírja oly vacak, hogy sárgul, törik, elszakad, kiszárad, foszlik, megdagad vagy önmagától lángra kap, kétszáznegyven fok már elég - és mit gondolsz, milyen…

  Gyötört már engem szerelem, hogy azt hittem, beledöglöm, de soha oly keservesen, hogy sírjon, rázkódjon az öklöm.   Tudtam, megkeserül a száj, ha csak a kényszer ránt magához, s előbb vet ráncot a vágy, mint a lepedő vagy a vánkos,   de nem hittem,…

Ha könnyes szemekkel térsz éjjel nyugovóra, Mert közelsége nélkül telt el egy újabb óra, Ha a bánat már nagyobbra nőtt, mint a szerelem, Ott leszek és meggyógyítom darabokra tört szívedet. Ha az életedet veszed újra fontolóra, És a szívedet próbálod meggyőzni, hogy végleg…

Van szerelem bevallhatatlan, vállalt nyugalmad őrzöd abban, te döntöttél ekként magadban: titok legyen. Bevallhatatlan. Azt dédelgeted ami gátol, ami megóv a kimondástól, úgy őrzöd, mint koldus a rongyát, hogy tested pucérnak ne mondják. Észrevétlenebb a fedettség, a…

                  I. Mikor kihűlt bizakodásunk heves gyanúvá változik: vádolni kezdjük, akit várunk, mert késedelme erre szít. Mikor a sóvárgás magánya vigasztalan lesz, majd sivár: úgy nézel az asztalra, ágyra, mint jussra,…

 Mindennek vége szakad egyszer. Minden egyes másodpercben valahol a világon átutazik valaki az ismeretlenbe. Gyakran tapasztalta, hogy az életet a haláltól elválasztó nagy forgóajtó állandóan mozgásban van. A végtelenség emberi elme által felfoghatatlan egyenletében a halandó…

  Gyújtanak-e gyertyát értünk az ÖRÖKLÉTŰEK? Van-e ÉLŐK NAPJA? Átutaznak-e a SEMMI VIZÉN letekinteni ránk? Mi elmegyünk. Mi megyünk, míg lábunkból kifogy a lépés, míg van út NINCSEINK felé. Elmegyünk, áldjuk az őszi napfényt, ha eső, ha köd, mert áldhatunk.…

  Halottak napja: visszapillantó tükör, vizsgája szemnek, emberségnek, akiket te mutatsz, azok már nem előznek. Sebességük fűszálak élein, porszemeken cikázik, arcuk csontok roncsaiban ázik. Mértanuk pontjai között a közúti szabályok érvénytelenek, életünkre…

Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közel álló. De nincs már. Akár a föld. Jaj, összedőlt a kincstár.   Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli…