1. Csend

Éj pókja, csend, ki fent s ki lent
Szövöd a selymes égi lent:
A csillagfényt, hold sugarát -
Köszöntelek, komoly barát.

Nappal megülöd zárt, setét
Boltívű termek szegletét;
Szív nem dobog, nap nem derűl,
Hová homály-hálód terűl.

De lent közel és messzi fent
Ha fény és élet elpihent,
Magányos, békés estelen
Előkúszol nagy nesztelen.

Ezüstös-szürke fonalad
Mérföldre nyúlik perc alatt,
Lehellet-könnyű szöveted'
Fáradt szívek fölé veted.

Amerre utad elvezet,
Megkönnyít minden nehezet;
Mi rút, álomban ékesül,
Keserű száj megédesül.

Fejekben ólmos gond helyett
Száz fürge kép foglal helyet.
Pillák mögé búvó szemek
Nem látnak lévőt, - érzenek.

Viszesz gyereknek szép mesét,
Ifjúnak szűz szerelmesét;
Erővel férfit ékítesz,
Halállal aggot békítesz.

Munkálva ringó szőnyeged'
Függesz a bús költő megett.
Magányt leső lelkünk rokon:
Mi virrasztunk az álmokon.

Mi virrasztunk át éjeken,
Ember-nem-látta mélyeken,
Álomtalan, vigasztalan,
Oly édesen s oly hasztalan.

Csodákért meglopjuk magát
A titkarejtő éjszakát.
Szövünk megejtő szálakat,
Miken pillangó fennakad.

Idézünk szárnyas árny-hadat,
Míg jő a gőgös virradat
S a durva vén cseléd, a Nap,
Fénysöprűvel hálónkba csap.

Szaladj, éj szürke pókja, csend!
Őrült forgását kezdi lent
Unott élet unott zaja,
Új napnak új, ezer baja.


2. Szobám

Előttem késő éjekig
Két gyertyaláng szerénykedik,
Kis fényük csöndesen libeg,
Mint megriadt szívek,

Szelíd, szorongó fény, alig
Merészkedik a négy falig,
Árnyékban állnak, reszketeg,
A néma szegletek.

Hová a sárga fény csorog,
Szunnyadnak régi bútorok,
Lánglibbenésre intenek,
Mint bólongó fejek.

Ott vén karosszék álmodoz,
Tölgyében élénk szú motoz,
Színes párnája megkopott:
Bús rab, ki fényt lopott.

Nagy, barna bőrű kerevet,
Rajt' színezett szövet nevet,
Álmában érzi újra itt
Török szűz ujjait.

Pár kétkarú székszörnyeteg,
Rajtuk mélyszínű szőnyegek,
Perzsák, vallásosak, vakok,
Némák és vastagok.

Magányos ágy felett a szűz
Diána íve vágyat űz,
Míg véle szemben, koldusul,
Egy vén paraszt búsul.

És mind fölött, mint sok gyerek,
Hancúzik tarka könyvsereg,
Míg nagyja, mint a néma gyász,
Telt polcokon tanyáz.

A széles íróasztalon
Esztendők felhalmozta lom:
Papiros hátán papiros,
Fehér, sárgult, piros,

Rajtuk betűk, szavak sora,
Évek műve, - évek pora,
Szülöttek édes éjeken:
- Egész én életem.


3. Tavasz

Gondolatlan álmodozva,
Elborozva,
Régi búk közt elmotozva
Töltök hosszú éjeket.

Künn a fákon holdfény csillan,
Illat illan,
Denevérnek szárnya villan:
Száll keresni kéjeket.

Kandúr hangja szól rekedten,
Furcsa tetten
Miákolnak macskák, ketten,
Távol és komor tetőn.

Bús boszorkánylepke lódul
Hűs bozótbúl,
Tűzre röppen, tűzbe bódul
És lehullik reszketőn.

Fáknak lombja összehajlik,
Gallytól gallyig
Suttogásnak zaja zajlik,
Szerte száll a kéj szaga.

Ágyak fája megcsikordul,
Szív kicsordul,
Két hevült test összefordul:
Így teremt az éjszaka.

Tavasz éjén talpig télbe',
Alig élve,
Semmi szépet nem remélve
Egymagam csak én ülök.

Rozsda rágja régi ércem',
Már nem vérzem,
Megadással telve érzem:
Vénülök, biz' vénülök.

Száll előlem mind a kellem,
Mint a szellem,
S bár utána sír a mellem,
Átal mégse ölelem.

Sugarai sárga holdnak
Vágyat oltnak
S mesés "hol volt, hol nem volt"-nak
Tűnik már a szerelem.

Óh macskák, ti víg bolondok,
Súgó lombok,
Forró mellek, hajló combok:
Rátok búsan gondolok.

Ily éjen, mely szívet forral,
Telve borral,
Bölcset játszni ifjú korral
Rettentő bolond dolog.

(Nyugat-1916. 6. szám )

Jászay Horváth Elemér (Orosháza, 1888. dec. 24. – Bp., 1933. ápr. 10.): költő. Jogot a bp.-i egy.-en végzett, majd az újságírói pályára lépett. Egy ideig a Borsszem Jankó segédszerkesztőjeje. 1914–23 között Orosházán élt. Később a Magyarság munkatársa. Költészete formailag értékes, de erősen konzervatív szellemű. – F. m. Gyöngyök és könnyek (versek, Gyoma, 1913); Színek és szavak (versek, Gyoma, 1917); Árva János (ifj. r., Gyoma, 1918); Kis kacsa fürdik (versek, Orosháza, 1923) (Magyar Életrajzi Lexikon-1000–1990)