Egy ember a kutyájával együtt halt meg. Az égbe érve, az arannyal kirakott úton mentek… Ismerős? Egy finom márványkert mellett haladtak. Felérve a tetőre, egy gyöngyből kirakott csodálatos kapuhoz értek, csak úgy csillogott a napfényben. Odaérve egy embert találtak, aki a küszöbön ült.
- Bocsánat - szólt a kutya gazdája,
- hol vagyunk?
- A Mennyben – válaszolta a kapus
Kaphatnánk egy pohár vizet? - kérdezte a kutya gazdája.
- Természetesen - volt a kapus válasza, lépj be és kapsz hideg üdítőt.
- A barátom is bejöhet? – kérdezte tovább a látogató.
- Sajnálom válaszolta a kapus. Állatokat nem engedhetünk be.
Az ember úgy döntött, ő is lemond a vízről, hívta a kutyáját és tovább mentek.
A további út nehézkes és poros volt. Egy egyszerű, kert nélküli fa kapuhoz értek. A kapus
a kapura támaszkodva egy könyvből olvasott.
- Bocsánat – szólt a látogató.
- Kaphatnánk egy kis vizet?
- Persze, szívesen, kérem jöjjenek be - válaszolta kedvesen a kapus.
Bementek, a közeli kút hideg vízéből ittak, annyit, amennyit csak óhajtottak Köszönjük,
- Megmondaná nekünk hol vagyunk?
- A Mennyben válaszolta a kapus.
- Teljesen össze vagyok zavarodva, az előbbi kapus is azt mondta, hogy az ő kapujánál
van a bejárat a Mennybe. - szólt a látogató.
- Ó, az aranyozott útra és a gyöngyös kapura gondol? Nem, az a pokol.
- És nem zavarja, hogy ott az önök nevére hivatkoznak? - csodálkozott a kutya gazdája.
- Nem, válaszolta a kapus. Mi örvendünk, hogy ők mind elveszik azokat, akik beleegyeznek a barát elhagyásába, kint maradásába.
(Coelho)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.