Behintve már veled az egész Magyarország:
nincs ösvény, mit kecses lábad nem illetett,
akárhová jutok - már voltam ott veled,
a lombok mindenütt a te neved susogják.
Mi sem könnyebb nekem, mint eltalálni hozzád:
bezárok gondosan mindent magam megett
s bármerre indulok, minden út elvezet
oda, hol víztükör, sugár csillantja orcád.
Hozzád kívánkozom - nem több ma már a honvágy,
szeretlek téged - és ez hazaszeretet,
irányodban amit érzek: erdők, hegyek,
mezők, falvak, vizek, városok százszorozzák.
S ha ebből bármit is bárkire átruház
szeszélyem ihlete: az hazaárulás.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.