Három fekete asszony
Tépi a lelkemet,
Hogy sír felé hervasszon,
Mert egyik sem szeret.
Sötétek, mint a bánat
S nézik csodálkozón,
Hogy rajtuk vágyó számat
Véresre csókolom.
Arcuk hideg. Nem érzik
Tüzem, mely vágyra bír;
Sebzett testük se vérzik,
Fájó szívük se sir.
Három fekete asszony
Jár mindenütt velem,
Az ő álmukat alszom
S életük: életem.
Előttem ők repülnek:
Sötét galamb-fogat;
Ágyam szélére ülnek
És nézik arcomat.
És nem tudják: szememben
Mi az, mi úgy ragyog?
Mi bús van életemben?
Koldus miért vagyok?
Nem értik: férfi-testnek
Mért kell vonaglani,
Ha árnyán őszi estnek
Hozzáért valami.
Egy forró szoknya-hullám ...
Szó, mely szíven szorít ...
Arcom hogy elborul, lám,
Könnyem hogy elborít.
Három fekete asszony
Szívrontást ünnepel
És hajnali kakas-szón
Kacagva tűnnek el.
(Nyugat-1912. 10. szám)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.