Naplemente

Kovács Kati édesanyját évtizedek óta a legjobb barátaim között tartom számon. Ezért Kati olyan, mintha rokonkislány lenne. Most volt az esküvője. Sokan mondták neki, hogy sok boldogságot. Én is mondtam. - És most - nászajándékul - megpróbálom a lehetetlent: elmesélem neki, hogy mi a boldogság.

Van egy olasz gyerekkönyvem. La felicitù - ez a címe. Harminc rajz és ugyanennyi mondat található benne a boldogságról. Ilyenek: boldogság egy meleg bundájú kiskutyát simogatni, boldogság ágyból nézni a kinti esőt, boldogság mezítláb járni a selymes füvön - és így tovább. Csupa aranyos megállapítás, még aranyosabb ábrákkal illusztrálva. Engem az a kép ragadott meg a legjobban, amelyen egy kisfiú puzzle kirakósjátékkal bíbelődik. Gyönyörűséges tájképet szeretne összehozni a megszámlálhatatlan színes szeletképből. Tétován kiragad egyet (láthatóan a sokadikat már) a kupacból - s arca szinte felfénylik az örömtől. A felfénylés pillanatát ábrázolja a kép. Mellette a szöveg: boldogság végre-valahára megtalálni azt a rózsaszín darabkát, mely az ég egy szögletét és a vitorlás csúcsát jelenti.

Azt hiszem, az a legnagyobb öröm a földön, amikor kiegészül valami, amikor tesz egy lépést a teljesség felé. Amikor megkerül a kicsorbult világmindenség egy darabja. A szerelemben is kiegészülünk: a másik által válunk kikerekült önmagunkká. Ezért boldogság megtalálni azt a Másikat, az egyetlent, akivel nem csupán megkettőzzük, de megsokszorozzuk esélyünket a teljességre.

S a költő, aki hetekig töpreng egy hiányzó jelzőn, mit tesz vajon? Várja a csodát, a rátalálás boldogságát, felfénylő örömét, amely újabb szeletkével gazdagít egy állandóan alakuló, de el csak nagysokára készülő mozaikképet.

Bizony mondom néktek: az a legnagyobb boldogság, ha részt vehetünk a Mindenség elkészítésében.